Első nap a suliban

Elkezdődött a tanévem. Ma voltam először a képzésen. Nagyon tetszett. A mai téma a munkapszichológia volt. Ahogy vettük az anyagot, mintha az én ex munkahelyemről és annak vezetéséről esett volna szó, meg a saját hanyatlásomról. Jókat derültem közben. Aztán voltak játékok, egy kis önismeret. Tetszett, Mondjuk mi nem tetszik nekem mostanában? Jó lesz ez az iskola nekem, érzem, tudom.
Most, hogy ilyen jól alakul az életem, rendbe tettem magamban a dolgokat és meghoztam egy döntést. Nem indulok idén egyéniben az IM-en. Ez a december óta tartó lábsérülés visszavett egy csöppet a teljesítményemből, így ez tűnik most a legjobb döntésnek. Nem történik semmi, ha ez most kimarad. A jó hír az, hogy ez semmiféle gondot nem okoz, nem tölt el negatív érzésekkel. Semmi ilyesmi. Egy hónapja még hisztériás rohamban törtem volna ki, ha valaki ezt mondja nekem, de mára teljesen higgadtan kezelem a dolgot. Persze csapatban ott leszek, ez nem is kérdés, a célom is megvan, úgyhogy minden ok. Mivel nem másoknak akarok megfelelni, elismerésre sem vágyom, ezért nyugodt a szívem, nyugodt vagyok én is. És ez nagyon jó, mert az életben csak a változás biztos. A változás állandó, folyamatos, tehát ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy tervezve voltak, akkor sincs semmi baj.
A suli után találkoztam Pudinggal a sokszoros IM-el. Személyesen nem találkoztunk még sosem, mert nem is ismertük egymást :) fészbukon az IM csoportban kezdtünk beszélgetni. Na de ez nem is lényeges most. Elmentünk kajálni, sokat beszélgettünk. Hozott egy zsák (szó szerint) könyvet, filmet, bóját (az úszáshoz). Jó volt, sokat derültem a sztorijain, amiken eddig keresztülment.Tényleg könyvbe kéne szedni. 
Egyébként 2 hete újra futok. Na nem úgy, ahogy kéne,nem is annyit, mert még mindig fájok. A pulzusom is visszaesett, az ezrekről nem is beszélve, a héten tudtam 7 alá vinni. Ez nagyon vicces,ahhoz képest, hogy hol tartottam már. Na de semmi ok a kesergésre, hiszem a futás a lényeg nem más. Ha lassan, akkor lassan, ha szar pulzussal, akkor azzal, de legalább csinálhatom. Gyógytornára is járok, meg gyógymasszázsra is, egyszer csak helyre jövök. 

Egy kis kikapcs

Kicsit elmentem, nyaralni Harkányba. Beutalót is kaptam a fürdőbe,így duplán jól jártam. Mondjuk azt hittem én bolond, hogy így ingyen mehetek be, de NEM. Fizetni kellett. Na jó, nem sokat, de akkor is nah.
Szóval Harkány.... Úgy csöppentem ide, hogy tavaly kalandvágyó barátnőm úgy döntött leköltözik. Oké, jó utat, sok sikert, meg mindent. Aztán télire hazajött, de januárban kitalálta, hogy lemegy pár napra, én meg ugye munkanélküli.... Mondtam jó :)
A lefelé vezető út elég izgalmas lett, mert a generátor szarakodott, de célba értünk. Fűtés,zene,nélkül, de szerencsésen. A szállást elfoglaltuk, nagyon jó volt. Itt ért rögtön egy meglepetés, zongora volt a szobában :) Játszani nem tudok rajta, de szeretem és mostanában hallgatok is komolyzenét ugyebár.
Délután átmentem a gyógyba, mert kaptam beutalót a lábamra,ami még mindig  nem az igazi. Itt rögtön igénybe vettem a masszázst, hátha az segít végre. És milyen masszőrhöz kerültem véletlenül? Lacihoz, akinek a fia sokszoros IM, dupla IM meg minden ilyesmi. Jó fej volt, téma is volt bőven.
Futni is elmentem, megnéztem magamnak Harkányt és határozottan tetszett. Az emberek, akikkel megismerkedtem egytől-egyig zseniálisak. Még farsangi bálban is voltunk. Én magamnak öltöztem be. Az a biztos.
Szóval minden átkozottul, tökéletesen rendben volt.

HaHÓpihe......

Reggel, amikor kinéztem az ablakon, örömmel láttam, hogy hullik a hó Bár én már érzem a tavaszt ez a kis télemlékeztető egyáltalán nem sújtott le. SŐT! Eszembe jutott, hogy mennyire feldobott az első havas futásom. Így nem is volt kérdés, hogy indulok. Azonnal és rögtön. És igen, az élmény nem maradt el. Totyogva ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel futottam. A láb stagnál, ami az állapotát illeti, de amit enged, azt kihasználom és meg is köszönöm neki. Zene a fülben, mégpedig a komolyabbik fajtából. De olyan összhangot adott a hulló pihékkel, nagy fehérséggel, hogy valóságos örömtáncot(futást) járt a lelkem. Ez kicsit most nyálas mondat lett, de ez az igazság. Befutottam a salakra is, ahol van egy dombocska, ahol szánkóztak a népek.Jó sokan. Először picit megijedtem, hogyan fogok a nagy tömegben érvényesülni, de nem volt semmi gubanc szerencsére. És egyáltalán nem idegesítettek az emberek. Mosolyogtunk is egymásra. Lehet nem is én voltam jelen a pályán?
Lefutottam 8,5 kilit, 1 óra alatt. Volt már nagyon sokkal jobb ennél, de ez most egyáltalán nem érdekel, mert egyszerűn csak jól érzem magam. Fel vagyok töltődve hóval, energiával, fénnyel, csenddel, zenével meg mindennel.Gondoltam megírom.

Vége, the end, konec...........

Letettem a lantot. Volt egy kis búcsúztatom a kedves kollégáim részéről. Kaptam meglepit is, Hervises utalványt (mi mást?). Volt sütemény is, természetesen a  kedvenceim, azt most nem írom le, hogy miből mennyit vettem magamhoz. Jól esett ez a kis búcsú. Vagyis nem esett sehogy, mert olyannyira természetes volt, hogy semmi keserűség, vagy ilyesmi. Pont középen állok, és ez  a legjobb állapot, amibe ember lehet. Szeretem én a kollégákat, de most más szelek fújnak. És fogok  még találkozni velük, segítek is, ha kell. Ez nem kérdés. Tehát jó szájízzel távoztam. Így is akartam.Az biztos, hogy sportruházatra gondom nem lesz egy darabig :) i
Aztán délután elmentem egy kis rehabilitációs totyogásra. A lábam se jobb, se rosszabb. Stagnál, de innen hogyan tovább? Megyek dokihoz folyamatosan,felülvizsgálatra is,de még meddig? Jó ez a lassú futás, élvezem minden percét, de ettől függetlenül igazán elmúlhatna már a fájás. De fogjuk fel pozitívan, mert csak így vagyok hajlandó. Nagyon hálás vagyok azért, hogy legalább már tudok kocogni, de azért még-jobban, hogy van is mivel, mert valakinek lába sincs mégis boldog.És meg is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy mindig azt kell értékelni, ami van, nem azon keseregni, hogy mi nincs. Ennyi. Szóval imádok futni, élvezem a levegőt, a zenét meg mindent, amit csak lehet. 

Perfect day

Ahogy járok-kelek a nagyvilágban olyan jó dolgok esnek meg velem. Ma voltam a háziorvosomnál, mert mennem kellett. Nagyon kedvelem, mert partnerként tekint rám, nem pedig egy alárendelt, kiszolgáltatott emberszabásúként. Mindig beszélgetünk valamiről. Eddig ebben nincsen semmi különös. De! Abban igen, hogy minden egyes alkalommal megdicsér, hogy milyen tájékozott,olvasott vagyok. Ma a D vitamin volt a téma,hogy mindenkinek kéne szedni. Aztán mondtam, hogy mik a terveim, hogy sulis lettem és erre azt mondta, hogy nagyon jó, nagyon helyes, nagyon díjazza ezt :) És, hogy "magácskának nem is való az iroda, egy ilyen mindig mosolygós, energiával teli embernek nem ott a helye". Ezt a kis történetet egyébként nem azért írom most, hogy fényezzem magam, hanem azért, mert akármikor szeretnék segíteni egy-egy embertársamnak pár jó tanáccsal egyszerűen nem hisznek el semmit, mert én ugye nem vagyok orvos és én ezeket a dolgokat nyilván nem tudhatom, mert ki vagyok én és milyen jogon-alapon.... Ellenben egy sok évet tanult, nyitott orvossal beszélgetni tudok!!! Tehát ő hitelesnek érez. Számomra ez nagyon sokat jelent, jó érzéssel tölt el. És igen bevallom halkan, picit büszke is vagyok magamra nah.
Elkezdetem az óvatos rehabilitációmat futás ügyben.  Nagyon lassan tolom, totyogósan, de legalább haladok és jól érzem magam benne.A legkomolyabb az az, hogy komolyzenére futok (OMG). Zongorázom és vezényelek is közben.Simogatja a lelkemet. Mókás látvány lehetek. A láb még fáj, de elviselhető. A fizikoterápia folyamatosan zajlik. Jó lesz ez! Úgy látszik ez az alapozás időszaka minden téren.
Akárki, akármit mond  én már érzem a tavaszt. Nem tudom, benne van a levegőben. Hiába fújt ma a hideg szél, hiába a latyak, de nekem a tavaszt juttatta az eszembe....
Egy, azaz egyetlen nap! És lezárul egy 5 és 1/2 éves korszak. Szép volt, jó volt, elég volt.
Összességében ez (is) egy nagyon-nagyon jó napom volt.

Visszatérés a régihez

Ma egy olyan dolog történt, amire nem gondoltam volna még pár napja. Órát tartottam. Alakformálósat. Sok éve nem volt ilyen, de ott folyattam, ahol anno abbahagytam.(Jött egy "véletlen" mondat szombaton, abból kerekedett ki ez az egész). Nem teremben történt a dolog, hanem egy háznak a tetőterében, de ez teljesen mindegy, nem számít. A lényeg, hogy jó volt, élveztem, a csajok is (állítólag). A nulláról kell őket felhozni, rajtam nem múlik. Ha akarják a változást, én állok elébe és segítek nekik. Mindenben. Tetszik ez most nagyon nah! Ha már így lesérültem és fizikóra járok, legalább a másik oldal menjen jól. És megy is. De jó! Hazafelé jövet gondoltam egyet és beugrottam a kolléganőmékhez, mert most költöztek közös albérletbe, gondoltam megnézem miképp rendezkedtek be. Örültek nekem, én meg nekik, mert szépen vannak. Meg is dicsértem őket,meg beszéltem egy csomót hozzájuk (jajj szegények). Szeretem látni, ha valaki a saját kis életét a  rendezgeti, alakítja. És ők így tesznek. Fiatalok még a lánykák, de mégis van bennük akarás. És ez jó! Szóval jó nap volt ez a mai nagyon!